Meghagytam egy negyed bögre tejet az éjszakai ellátmányomból, ott volt a mosdó szélén. Mellépattant a kisebbik sűrű macska, és elkezdte kikanalazni. A tejet. A bögréből. Merthogy nem fért bele a feje. Ült mellette, beledugta a mancsát, kivette, lenyalogatta. Beledugta, kivette, lenyalogatta. Végtelenül elszánt volt és nem is veszítette el a türelmét, mi meg csak vinnyogtunk a - már alig csillámporos - kádban. Egy idő után már könyékig tejes volt a mancsa, végül fogtam a maradékot, levittem, és beleöntöttem az egyik cicatányérba. Na, arra még a nagyobbik kövér is rárepült, de nem sokáig ihatta, csak amíg a kicsi el nem verte a tányér mellől. Mindig ez van egyébként. A nagy túl mulya.