Elég ciki na, plázapatkány lettem öregségemre.

Annyira nem bírom terhesen a meleget, hogy a Pasival úgy tervezzük a programunkat, hogy légkondis helyről légkondis helyre osonjunk, így tegnap megnéztük a Munkácsy kiállítást (nem volt elég hideg), utána ebédeltünk egyet egy sznob étteremben a várban (jó kaja, bénaságok a kiszolgálásban és nem volt elég hideg), aztán bevettük magunkat a Mammutba, és ott mulattunk este hétig (kávé, mozi - végre elég hideg), aztán kimerészkedtünk a való világba.

A következő gyerekemet májusban vagy novemberben akarom szülni, pusztán klimatikus meggondolásból. Na jó, novemberben, és akkor a két oroszlánnal szemben lesz két skorpió a családban.

Hogy darabonként hullana ki a foga annak a csótánynak a centrum parkolási társaságnál, aki megszüntette hogy ha aznap tejelsz, kevesebb büntetést fizetsz. Most a tarifa 3080 huf az első három napra, azt kész.

Ezt úgy utaltam át az imént, hogy ma egyébként 800 forintot dobtam be a tetves órájukba, ugyanis a lakásom környékén (ahova nem vagyok bejelentve és nincs parkolási engedélyem) 280 forintba kerül egy óra.

Nem, nem a várban lakom színaranyból készült palotában, sőt, nem is a central parkban, hanem viszonylag közel a Moszkva térhez. Amely tér másik oldalán az ugyanilyen kis utcácskákban egy óra parkolás 120 forintba kerül. Persze burzsuj második kerületi vagyok. Ilyenkor. Rohadék köcsögök.

Jelentem, egyelőre nem szülök, hiába jósolta meg két hete a szülésznő, hogy max két hét, hiába a brutális melegfrontok meg a nyitott méhszáj, Lánygyerek még bent akar maradni. Az eredeti ütemezés szerint még tíz napot teljesen jogosan tölt bent, úgyhogy nem is lehet rá neheztelni.

Ma bementem egy teljesen szürreális és nagyon eldugott babadiszkontba, ahol egy teljesen szürreális pasas volt az eladó, akit kevéssé érdekelt, hogy én mit akartam, és irgalom nélkül végigsorolta nekem a fullos babakelengyét, valószínűleg nem nézte ki belőlem, hogy sikerült mindent beszereznem. A szürreális pasas mellesleg azt is közölte, hogy 3,5-4 kilós gyerekem lesz, ezt ránézésre állapította meg. Mindenesetre vettem tőle egy csomag egyszerhasználatos bio nadrágpelenkát.

Most úgy állok, hogy Lánygyerek várható méretében beszereztem ötféle pelenkát, és ha megszületik, rögtön piackutatok, hogy melyik a jó. A bio azért bio, mert kukoricából van, és ez az egyetlen, ami lebomlik, szemben a többivel, ami ezer év alatt sem.

Az előbb egy tíz centis átmérőjű pókot találtam a konyhaszekrényben. Nem jellemző rám, hogy sikoltozni kezdenék rovartól-bogártól-egértől, de ettől most sikoltozni kezdtem.

A Pasi le akarta volna fényképezni, de nem hagytam. Most már (hogy három kerttel arrébb vitte) kicsit sajnálom, még életemben nem láttam ekkorát, és fogadok, hogy ti sem. Remélem, nem hagyta itt a gyerekeit a lábasok között, megelevenedett horrorfilm lenne, ha birtokba vennék a házat.

A Pasi szerint ilyen pókok előfordulnak, és nem halálos a marásuk. Hiszem is meg nem is, mégse tréfa egy olyan jószág, ami le tudja harapni a fél karomat.

Ebben a városban lehetetlen feladat irgalmatlan méretű kartondobozt szerezni. Akinek lenne (például fukarék), azon nyomban ledarálják alighogy kipakoltak belőle. A bútorboltosok nemigen adhatják oda, mert valamiben a vevőnek is haza kell vinnie a zsákmányt. A közértesek tagadják, hogy lenne ilyenjük (match) vagy szintén rögtön ledarálják (kaisers). A legnagyobb, amit ajánlottak egy mikrósdoboz volt, de azt szánakozó kacajjal otthagytam, annál ugyanis sokkal-sokkal-de-sokkal nagyobb kellett volna.
Amúgy köszönöm, nem kérek ötleteket, holnapra kellett volna, de már nem fogok tudni intézkedni.

Érdekes módon a közelgő szülésem hálóing és fürdőköpeny-vásárlási lázat generál a szeretteimnél. Ebben az a jó, hogy a hálóinget ab ovo gyűlölöm, fürdőköpenyileg meg ma számoltam, öt darab volt belőle eddig (már hat).

Fköpenyben kizárólag a bokáig érő, lehetőleg kapucnis frottírt tudom elviselni, amit számtalanszor el is mondtam mind anyámnak, mind a férjemnek, szemlátomást tök hiába. (Pedig a Pasival direkt azért közöltem, nehogy olyan helyzetbe kerüljek, hogy kapok tőle valamit, amit utálni fogok. Mint anyámtól többször. Mint anyósomtól egyszer.)

Ehhez képest anyámtól tegnap ismét egy vajszínű műselymet kaptam hozzávaló hálóinggel (visszavittem kicserélni, de egy teljes óra kellett, mire az üzletben találtam valamit, amit még ebben az életben hajlandó leszek felvenni), ma viszont a Pasitól egy ugyanolyat, mint amit már korábban is kaptam tőle, és már akkor sem szerettem. Ezt nem lehet kicserélni. Ráadásul halványlila sejtelmem sincs, miért vette, mikor arra kértem, hogy merevítő nélküli, síma pamut melltartót nézzen.

Ja, és közben rémes egy szemétnek érzem magam, akit mindenki próbál megajándékozni, de aki semminek sem örül. Rosszabb pillanataimban meg az a gyanúm, hogy üldözőbe vettek az utálatos fürdőköpenyek, és sosem szabadulok meg tőlük, mert mindig jön majd egy újabb.
Juteszembe, nem kell valakinek fürdőköpeny? Van négy, amit szívesen átpasszolok. A két hosszú frottírt nem adom.

Ma majdnem volt kártya, de aztán rövid villongások törtek ki, hogy P hátfájása (nem tud ülni) vagy az én terhességem (a kanapéról nem tudok a dohányzóasztalig előredőlni) a nyomósabb érv. Végül nem kártyáztunk. P ma a szokottnál is jobban szeretett volna folyamatosan a főszereplő lenni. Pedig a szokott is épp elég durva.

Tulajdonképpen természetes, hogy az ügyintéző hölgy sokkal szívesebben játszik a fiával az önkormányzat kertjében, és kortyolgat hideg limonádét, mint hogy nyomtasson nekem egy másolatot a házassági anyakönyvi kivonatunkból - nem is tette. Viszont derűs mosollyal közölte, hogy kérjek onnan, ahol az esküvőnk volt, és a legkevésbé sem zavarta, hogy neki is ki kellene adnia a másolatot, ha kérem.

És akkor csodálkoznak a helyiek, hogy szarban a falu és nincs pénz, miközben alkesz a polgármester, mulatni járnak be a kisasszonyok az önkormányzatba, és képtelenek vagyunk találni valakit, aki tisztes órabérért lenyírja a füvet, mert eddig mindenki eltűnt három alkalom után. A falusi varrónő múltkor elfelejtette felhajtani annak a nadrágnak a szárát, amit felhajtani vittem hozzá, a villanyszerelőnek meg örökké tartozni fogunk, mert nem hajlandó idejönni és befejezni, amit megígért.

Ha azt hiszitek, hogy vidéken dolgosak az emberek, hát közölhetem, hogy itt kurvára nem azok.

És persze az egész régi falu a mi új utcánkat utálja, ahonnan hajnalban elmennek az emberek a városba dolgozni, és csak este érnek haza, viszont aszfaltozott az út és nincs egy alkoholista se.

Megállapíttatott, hogy Lánygyerek akármikor előbújhat, szinte tuti, hogy nem húzzuk augusztus 6ig. Holnaptól az orvosom szerint már ér szülni, de én még azért növeszteném ezt a csajt egy-két hétig.

Nagyon elégedett vagyok.

Sajnálom, hogy a bécsi hétvége után azzal jövök, hogy végre van babakocsink, de becsszó, nagy kő esett le a szívemről, úgyhogy ez sokkal fontosabb volt, mint egy sznob vacsora* vagy középerős Goya-Picasso kiállítás*. Kurva jó babakocsink van méghozzá, ha már egy kisebb ország GDPjét költöttük rá.

*Azért ezek is megvoltak.

Péntektől elhúzunk Bécsbe, utána viszont kuss a nevem: jövő szombattól már ér szülni, legalábbis a nőgyógyászom szerint. Én még kivárnám az augusztus elejét.

Lánygyerek mostanra kb két és fél kiló, ami azt jelenti, hogy nagyjából elérte az érett méretet. Igaz, tegnap egy fiú 15 kilós görögdinnyét vett előttem a zöldségesnél, ami nem is volt annyira hatalmas. Mármint az érett dinnye. A görögdinnye sűrűsége nagyobb, mint az újszülötteké.

Hétvégén Spisska Nova Ves (némely s-ek tetején szlovákos pilicka)-ben jártunk. A Pasi ejtőernyőzött, én meg jobbra-balra cimbiztem. Állati könnyű rokonszenvet kiváltani, ha az ember úgy néz ki, mint aki egyben lenyelt egy jó nagy görögdinnyét. Most aztán van egy csomó új haverunk, akiknek mind írhat majd a Pasi smst, ha megszületik a leánygyerek.

Konkrét, tárgyiasult autóm van.
bibibiii.