Ma (végre! végre!!!) teljesen szürreális élményünk volt Lánygyerekkel.
Elmentünk babamasszázs tanfolyamra. Nyolc pucér csecsemő egy harminc fokos szobában. Eleinte mindegyik kedvesen mosolyog. A tanárnő csak beszél, csak beszél, az idő telik-múlik. Először egy baba kezd sírni. Aztán még egy. A nő csak beszél, és elmondja, hogy nem azért sírnak, mert rossz nekik. Mire masszírozni-tanulni kezdünk, már hat gyerek bőg az unalomtól, nyolc, csatakosra izzadt anyuka próbálja megnyugtatni a gyereket, így persze lehetetlen odafigyelni, mit is kéne csinálni. Szerencsére semmi újat nem tanulunk, minden benne van abban a brossúrában, amit a védőnő adott hetekkel ezelőtt. A másik nem bőgő gyerek anyjával néha összenézónk, és mindkettőnkből kitör a röhögés.