Na, akkor élménybeszámolok egy rövidet.

Először is leszögezném, hogy szülni jó, feltéve, hogy van kéznél epidurál és olyan gyorsan megy, mint ahogy nekem. Este hétkor mentünk be a kórházba, és fél 11-re megvolt Anna Lili, ami az ottani nővérkék szerint első szülésnél jó szintidőnek számít.

Amíg nem értünk be a kórházba, volt néhány olyan fájásom, hogy megtudtam, mi a magyarok istene, viszont szerencsére olyan ütemben tágultam, hogy így megúsztam az összes gusztustalanságot mint borotválás (úgyis gyantáztattam nemrég) meg beöntés (úgysem jött ki semmise, egész délután fostam ugyanis - bocs), mert ha ezekre sort kerítenek, már nem tudják bekötni az érzéstelenítést. Így viszont sikerült, és frankón mondom, az iszonyatos fájásokat tökéletesen elmúlasztották, és csak a kitolásra hozták vissza, ami viszont legalább kevés ideig tartott, és ráadásul dolgozni kellett közben, ami sokkal elviselhetőbbé tette, mint a vajúdást, ami alatt nem lehet csinálni semmit.

Az első nagy meglepetés az volt, hogy Lánygyerek milyen szép és kisimult volt rögtön a születés után.

A második meg az, hogy milyen kicseszett kellemetlen dolog egy gátvarrat. De mostanra nagyjából oké, és már ülni is tök jól tudok.