Nem is említettem, hogy tegnap este eddigi életem egyik kultúrális mélypontját éltem át (de kevés híja volt, hogy bele nem pusztultam), mikor megnéztük a III. Richardot a Nemzetiben. Három és fél óra, amiből legfeljebb nettó háromnegyedet tudtam aludni, nettó egyet élveztem, a maradék időben pedig azt hittem, meg fogok bolondulni. A végén már a sírás határán voltam annyira szenvedtem.

Sajnálom, hogy ilyen rossz volt, mert a Kulka például pompásan játszotta harmadikrichárdot, de ez nem segített az elbaszott-vontatott rendezésen, azon, hogy konkrétan nincs díszlet (semennyi!!!), viszont néha befurikázott a színre egy Merci vagy Peugeot 307CC. Ráadásul shakespeare királydrámái viszonylag kevés meglepetést tartogatnak a végkifejletet illetően, így az izgalom sem segített ébrenmaradni.

Még sosem csináltam ilyet, de annyira ki voltam akadva, hogy nem is tapsoltam a végén. Ez nem keltett különösebb zavart, mert rajtam kívül mindenki más igen, de legalább egy kicsit úgy éreztem, hogy törlesztettem.

Amúgy az épület szép, viszont káprázatosan béna dolog, hogy nincs hozzá egy mélygarázs, az meg pláne, hogy ki sincs táblázva, hogy a parkolóként szolgáló, elkerített építési területre honnan kell bejutni.