Kínában van a nagy fal meg a nagy tűzfal. Ez utóbbi az internetet cenzurázza. Köcsög egy ország. Mármint a vezetői.

Pálcikakutyánk (az a sötét barom) előző életében valószínűleg vakond lehetett, ugyanis folyton alagutakat ás a kerítés alatt, hogy meglóghasson. (vagy börtöntöltelék) Nem elég szegénynek a négyszáz négyszögöl és a majdnem mindennapi pár kilométer séta.
Mi meg folyamatosan foltozzuk a kerítést: az egyik fronton végig vasbeton háló, másik fronton ajtónyi falapok. Most meg éppen néhány nemtudomhogyhívják téglát cipeltem a legújabb kijárathoz, tudjátok, olyan fajtát, ami fél méterszer fél méter, és darabja kb 20 kiló. Kíváncsian várom az újabb ötletét, találékony jószág. Amíg ki nem eszel valamit, a kertben ás másfél köbméteres gödröket, de sose oda, ahova kéne. Pedig ha szabályozható lenne, feláshatná a veteményest meg kiáshatná az ültetendő fánknak a helyét.

Tegnap megejtettük a szokásos kétheti dorbézolást (tudom, szánalmas. ilyen a gyerekesek élete). Keményen küzdöttem a berúgásért, hogy aztán hazamenjek egykor. Egy órával a Pasi után.
Öregszünk.

Először elhatároztam, hogy csinálok lánygyereknek egy yahoos címet.
Aztán a yahoo közölte, hogy a gyerek nem lehet két évesnél fiatalabb.
Ezért behazudtam, hogy két éves.
Aztán a yahoo közölte, hogy most szóljon a mamájának/papájának (mármint a kétéves, aki nyilván maga töltötte ki a szükséges mezőket), hogy egyikük lépjen be a saját nevében.
Ezért beléptem.
Aztán a yahoo közölte, hogy adjam meg a hitelkártyám számát és lejáratát. Hosszú és bonyolult magyarázatot fűztek hozzá, miért is van erre szükség, amiért elküldtem őket a picsába.
És csináltam a gyereknek egy címet a freemailen.
Ja, hogy miért kellett neki emilcím? Hát hogy legyen hova küldeni neki a wiwes meghívót. Azért.

Persze a zulukkal meg mongolokkal és más szimpatikus népekkel sose lehetett nyerni, mindig csak a buzi franciákkal meg németekkel. Mármint civilizationt. Mert a szimpatikus népek mindig hülye tudásokat kaptak induláskor, a menők meg rögtön az írást meg a potteryt.

Megjelent a Civilization negyedik része.
Már alig várom, hogy Dzsingisz kán bőrébe bújva meghódítsam a világot.

Egy kicsit azért rosszul esett, hogy a csajoknak színházjegye meg ilyen-olyan programja volt a szülinapom estéjére, de az meg nagyon jól, hogy S azt mondta, ő jön. Aztán csak egy egész picit gyanakodtam, hogy mi a fene tart neki olyan sokáig.
Aztán (pabadadam!) megjelent mindenki, és még kártyáztunk is. Miután a fél társaság elment, a másik felével végigjátszottuk, és nem csak szülinapos voltam, hanem kártyaistennő is, és lemostam mindenkit.

Az öregedésnek is vannak bizonyos előnyei.
Végre igazán menő arckrémet kaptam a szülinapomra.
Esküszöm, öt évet fiatalodtam tegnap este óta. Azóta olyan jól nézek ki, mintha nem is lenne szükségem ilyen menő krémre.
A gyereket nem kenjük be vele, mert a fene akar éveket várni arra, hogy újra megszülessen.

Meggazdagodtam. Eddig tartott, míg állambácsi elkezdett utalni, de most egyben kaptam négy havi lóvét.
Aztán rögtön eldőzsöltem belőle tíz rugót. A rendőr azt írta a kis papírra, hogy 50/78. És megállapította, hogy mocskok a szembejövők, mert nem villogtak. Egyetértek. Antiszociális szemetek.

hehe. misztikus dolgok ezek.
a budajenővel kezdődő dolgot jól megírtam két napja, aztán elszállt, és én nem akadtam a nyomára a bloggerben. Most meg egyszer csak előkerült. Olvassátok szeretettel.

Zsír új windows van a gépemen, még ropog, olyan friss. Talán most nem szállnak majd el a postok a semmibe, amint megnyomom a publish gombot.

Tegnap reggel felhívott a Budajenői közértes, hogy van nála egy ember, aki megtalálta a babakocsinkat. Hosszas egyeztetés után letárgyaltuk, hogyan jutunk hozzá. Ezután telefonált egy ember, hogy az egyik munkása megtalálta a babakocsinkat. Mondtam neki, hogy király, már ketten vannak. Megadott egy telefonszámot, így megoldódott a rejtély, a két jelentkező ugyanaz: a Gyurka.

A vicces az, hogy némi csevegés után kiderült, hogy Gyurka az alkoholista kertésznőnk alkoholista élettársa, aki csak annyit kötött a lelkemre, hogy a kertésznőt hagyjuk ki a buliból, és a közértben adjuk le neki a jutalmat, ne otthon. Majd hozzátette, hogy igazán szeretne minket megismerni, és jöjjünk már össze egyszer. Közben többször nyomatékosan közölte, hogy a váz "oridzsi", és semmi baja nincs, és "kedveském, ha tudtam volna, hogy maguk azok, felviszem" és "igazán nem akartam én semmi rosszat".

A babakocsi-váz utólag rekonstruált, kalandos története a következő:
Miután a Pasi kirakta a szemeteseknél és ottfelejtette, rögtön ketten is rávetették magukat. Az egyik jelentkező a szép nagy kerekeire pályázott (milyen jó gázkocsi lesz belőle - mondta) de a másik visszaverte, és egyben megszerezte a cuccot. Fel is szállt vele a sárga buszra és egy falut sem haladt vele, már el is adta, gondolom egy ezresért, de erre nem tértünk ki.

Rá egy bő hétre szólt neki a főnöke (aki látta az általunk kirakott plakátot), hogy szerinte a cucc, amit talált, tíz rugót ér. Így emberünk, a Gyurka, visszazarándokolt Perbálra és visszavásárolta a vázat, hogy tíz rugóért eladja nekünk.
Most megint van babakocsink, és megspóroltunk kb hatvan rugót meg egy bécsi tripet.
Kis falusi abszurd, hepienddel.