A média hungary amúgy rendben volt, mármint két nap Tihany, szép idő, találkoztam néhány régen látott ismerőssel, miért is lenne szar. Viszont ennyi médiaember ekkora koncentrációban kiábándító. Nem tudom mire számítottam, de azért annál többre, mint hogy mindenki csak arra gyúrjon, hogy berúgjon, és utána dugjon valakivel.

 

Az egyik ismerős reggel azzal a félreérthetetlen mosollyal jelent meg, ami csak friss hódítás után látható egy nő arcán. Még mielőtt megszólalt volna, bármibe fogadtam volna, hogy nem egyedül töltötte az éjszakát. (tényleg nem)

Tudom, tudom, férj, két gyerek, már biztos nem olyan pálya mint valamikor, de akkor is felfordult a gyomrom. Lehet, hogy naiv vagyok, vagy életrevalótlan, de ez olyan alázás, amit soha nem tennék meg valakivel akit szeretek. Nem csak olyannal, akibe szerelmes vagyok, hanem akit szeretek és tisztelek. Mert persze úgy képzelem, hogy olyan emberrel élem le az életemet, akit szeretek és tisztelek. A hideg ráz a gondolatra, hogy valaki engem is úgy szánjon (akár ismeretlenül), mint ahogy én a csaj férjét (ismeretlenül).

 

Hazafelé a kocsiban megkértem a Pasit, hogy soha ne csaljon meg a senkivel, aki a médiában dolgozik. Az ilyenektől mindig ideges lesz. Pedig nincs miért. Szerintem az alázás nagyobb bűn, mint a megcsalás. Persze alázni nem csak megcsalással lehet. Mint ahogy megcsalni sem csak dugással.

 

A mai napra rendelt morális szentenciát olvashattátok.