A hétvégén volt a Buksi esküvője. Ott álltunk B mamájával (Helga néni) az utolsó sorban, és rettenetesen igyekeztünk nem meghatódni. Az emberek különös öltözékben jöttek, érdekelne, hogy jut a miniszoknya-neccharisnya-cicikint megoldásig valaki, aki templomi esüvőre készül. Vagy a kopasz énekesnő (tényleg!!), aki egy fél/ferdevállú ruhát vett fel olyan cipővel, amiben nem tudott járni, így aztán úgy nyomult, mint egy tank. És a buksi féltesója!!! Mondjuk asszem ő pont leszarta, hogy néznek ki a tesói.
Csokordobás, izomból felsorakoztunk Buksiné háta mögé, de félszí­vvel, mindenki méltóságán alulinak érezte volna, hogy komolyan rámozduljon a csokorra, kivéve egy szőke lányt, aki konkrétan vetődött.
A fogadás svédasztal-szerű volt, addigra már részegek voltunk, mert berúgtunk a templomkertben, aztán a stefánia palotában rágyúrtunk. Az a spangli, amibe a kertben szaladtam bele, már csak hab volt a tortán.
Libamáj-alma-sajttál-salik, Á., B., és én ültünk az asztalnál, mikor valaki felvinnyogott: sajtótájékoztató-rutin. És tényleg. A kajásasztaloknál iszonyú tolongás, ez is egy tudomány: udvariasan és villámgyorsan kajához jutni a tömegben. Járjon sajtótájékoztatóra sokat Ön!
És isten éltesse Buksiékat sokáig, én is í­gy szeretnék nézni a férjemre az esküvőn, ahogy Buksiné F. nézett Buksira.
Fintoroghatok még a barátaim zenei ízlésén, miután hajnalig visítva ugrándoztunk a grease, a dirty dancing, a new-york-rio-tokyo tengelyen gazellák és fekete nők között??? Üvöltöttük az induljon a banzájt, de az ultimate ciki: tomdzsonszra is táncoltam. Esküvő volt, na.